Úgy néz ki, hogy a szuperjachtok világában még mindig lehet újat alkotni. Alig hat hónappal az elődje után, a Gulf Craft ismét egy kihagyhatatlan darabbal bővítette a flottáját. A képeket nézve az embernek az az érzése, mintha nem is hajón lenne, hanem egy elegáns otthonban.
A luxusjachtok piacán egészen a nyolcvanas évek óta ismert a Gulf Craft neve. A dinamikus, keményebb kialakítású Majesty 135 után alig fél évvel most egy lágyabb külsejűnek szánt modellel tértek vissza, a Majesty 105-tel.
Tervezői az új Majesty-t egyszerre szánták sportosnak és finoman elegánsnak kék-fehér festésével és a hajó orrában elhelyezett ovális ablakokkal. Bár külsőre lehet, hogy kevésbé impozáns elődjénél, belső kialakítása mindenképpen meggyőzi majd a szkeptikusokat is.
A valamivel több, mint 32 és fél méter hosszú hajó öt luxuskabinnal rendelkezik a vendégek számára és további hárommal a legénységnek, ezekhez társul még nyolc fürdőszoba is.
A központi tengelyre teljesen szimmetrikus elrendezéssel a vendégek kényelméről több kanapé és fotel, a kilátásról és a természetes fényről pedig nagy ablakok gondoskodnak. Az étkezőben (amit a társalgótól egy nagyképernyős televízió választ el) lekerekített üvegasztalhoz ülhetnek a vendégek.
A tulajdonos saját irodát rendezhet be magának, tágas fürdővel, ám a tervezők a hajót olyan embernek ajánlják, aki „ideje nagy részét a fedélzeten tölti". A szabad ég alatt ugyanis olyan extrák gondoskodnak a kényelméről, mint a bárpult vagy éppen a jacuzzi.
Utolsó kommentek