Bár az ingatlanpiacot az Egyesült Államokban is igencsak megviseli a 2008 óta tartó válság, a luxuskategória csúcsa továbbra is remekül teljesít. Tavaly is akadt pár hatalmas adás-vétel, ebből mutatunk be most párat.
Manhattan, San Francisco, Miami, Malibu – ezek azok a városok, ahol az ingatlanválság a legkevésbé érezteti hatását, legalábbis a legfelső szegmensben. Tavaly is akadt pár igen jelentős eladás és vétel, lássuk!
Akik vettek
Vevő: Stan Kroenke milliárdos
Ingatlan: Broken O Ranch
Hely: Montana
Ár: 132 millió dollár
Tizenegy hónappal azután, hogy piacra került, végül el is kelt a montanai Broken O Ranch, amely a maga 123 ezer hektárjával három megyébe is benyúl Montanában és a Sun folyó is több mint 30 kilométer hosszan folyik rajta. A ranch-hoz tartozik 4500 marha, és az állam legnagyobb öntözött egybefüggő földterülete.
Vevő: Jekatyerina Riboljovjeva
Ingatlan: penthouse
Hely: 15, Central Park West, Manhattan, New York
Ár: 88 millió dollár
Alighanem egész New York egyik legelőkelőbb (és legdrágább) lakásáról beszélünk, amit az orosz milliárdos Dmitrij Riboljovjev vett lányának. Tíz hálószoba, hatalmas terasz, 7 hatalmas gardróbszoba – hogy csak egy párat soroljunk fel e közel 700 négyzetméteres ingatlan jellemzői közül. Nem is beszélve a fantasztikus, Central Parkra néző panorámáról.
Vevő: David Geffen
Ingatlan: penthouse
Hely: 785 Fifth Avenue, Manhattan, New York
Ár: 54 millió dollár
A korábban a dúsgazdag Denis Rich tulajdonában lévő, Ötödik sugárúti penthouse iránt a katari miniszterelnök is erősen érdeklődött, ám a lakóközösség végül a várható nagy felhajtás miatt inkább David Geffen médiamogulnak adott zöld utat. Az 1200 négyzetméteres lakást eredetileg 65 millió dollárért hirdették meg tavaly januárban. A hatalmas mahagóni ajtók mögött 7 háló- és 11 fürdőszoba rejtőzik, emellett valamilyen oknál fogva 3 konyha is van, a tetőn pedig egy privát elkerített rész biztosítja a nyugalmat. (További érdekességek és sok-sok kép itt.)
Akik eladtak
Eladó: Peter Loftin, telekom-mágnás
Ingatlan: Casa Casuarina (Gianni Versace korábbi otthona)
Hely: Miami, USA
Ár: 125 millió dollár
A legendás palota jelenleg hotelként üzemel, 10 hálószobájának mindegyike fantasztikus, egyedi dekorációt kapott, a plafonon és a falakon látható freskók, a csodás padlók, a rengeteg arany mind-mind a legendás divattervezőre emlékeztetnek. (A teljes sztori és rengeteg kép itt található meg.)
Eladó: Steven Klar ingatlanfejlesztő
Ingatlan: penthouse
Hely: 150 West 56th Street, Manhattan, New York
Ár: 100 millió
A CitySpire tetején lévő penthouse-t még 1993-ban vette meg Steven Klar, ma már nevetségesnek tűnő 4,5 millió dollárért (még ha az a dollár nem is annyit ért, mint a mostani...). A három teljes szintet (73., 74. és 75. emelet) elfoglaló, hat hálószobás, és 9 fürdőszobás ingatlanban médiaszoba, 20 fő kényelmes ellátására képes étkező, galéria és konferenciaszoba is található. Még egy elképesztő adat: a penthouse-nak összesen 135 ablaka van. (További részletek és képek itt.)
Eladó: Gilbert Haroche
Ingatlan: lakás
Hely: az Ötödik sugárút és a Keleti 59. utca sarka, Manhattan, New York
Ár: 95 millió
A Sherry Netherland hotel teljes 18. emeletéről van itt szó, körbe terasszal, és már-már fokozhatatlan kilátással a Central Parkra és úgy általában New York City-re. A 15 szobás lakás még ennyi pénzért is nagyszerű vételnek tűnik, különösen azért, mert nem mindennap szabadul fel egyáltalán hasonló ingatlan sem New York belvárosának egyik legszebb és legelőkelőbb helyén.
Utolsó kommentek