Gazdasági válság ide vagy oda, az Egyesült Államok még mindig igencsak vonzó célpont a gazdag külföldiek számára. Pláne, ha ezek a külföldiek kínaiak, akik szívesen áldoznak némi pénzt az amerikai állampolgárságért.
Az amerikai Bevándorlási Hivatal adatai szerint gazdag kínaiak ezrei jelentkeztek az úgynevezett EB-5 vízumért, közismertebb nevén a „zöld kártyát pénzért” programra. Ennek lényege, hogy a külföldi állampolgárnak minimum félmillió dollárt kell befektetnie az Egyesült Államokban, valamint létrehoznia (és fenntartania) legkevesebb tíz munkahelyet.
A befektetők pénzügyi hátterét (így azt is, hogy miből van a vagyon) szigorúan ellenőrzik. Ha öt évig részt vesz a programban, akkor a pénzember és családja amerikai állampolgárságot kap.
Ugrásszerű növekedés
A program elképesztően népszerű a gazdag kínaiak körében, idén eddig közel háromezren jelentkeztek rá, ebből mintegy ezer kérelemre bólintottak rá az amerikai hatóságok. (Ami értelemszerűen nem jelent mást, mint hogy az érintett elkezdheti a programot.) Csak az arányok érzékeltetése végett: négyből három jelentkező kínai...
Négy évvel ezelőtt ezek a számok még kissé másképp néztek ki: 2007-ben 270 kínai állampolgár jelentkezett EB-5 vízumért, közülük 161 kapta meg, arányuk akkor az összes jelentkező egyharmadát tette ki.
Miért a nagy növekedés? Az csak az egyik (és egyszerűbb) magyarázat, hogy azért, mert Kínában egyre több a gazdag. Egy, a Bank of China megrendelésére végzett felmérés szerint a kínai milliomosok több mint fele vagy gondolkodik a kivándorláson, vagy már meg is tette a szükséges lépéseket.
Miért menekülnek?
Egyszóval a gazdag kínaiak előszeretettel építenek ki maguknak menekülési útvonalakat, bár a magyarázatok szerint elsősorban a jobb oktatás és egészségügy, valamint a kínai légszennyezettségtől való félelem áll a háttérben.
A kínai milliomosok elsősorban az Egyesült Államokat célozzák meg (40 százalék), de népszerű úticél még Kanada (37), Szingapúr (14) és Európa (11) is.
Utolsó kommentek