Milliók éheznek Észak-Koreában, nyilván ők is őrülnek örülnek (freudi elírás volt... :D), hogy megnyílt a sztálinista diktatúra első luxusáruháza, melyben olyan, számukra is elérhető cikkek szerepelnek, mint a képen látható Chanel-táskák.
Luxushajója már volt (idén szeptemberben már jelentek meg róla képek itt) Észak-Koreának. A Mangyongbong nevet viselő alkalmatosság korábban kompként szolgált Japán és Észak-Korea között, ám idén ősztől már (ottani körülmények közötti...) luxus hajóútra lehet befizetni, amely 5 napig tart.
A luxus iránti vonzalom eddig is jellemezte Észak-Korea urát (egyik kedvenc ételét, a McDonald's hamburgerét például repülővel szállítják Kínából). Kim Dzsong-Il legszívesebben vonattal közlekedik, természetesen nem akármilyennel. Az itt megtekinthető darab igazi luxust rejt magában, és egyik nagy előnye, hogy eredetileg egy fillérbe sem került, hiszen azt minden idők egyik legkegyetlenebb diktátora, a szovjet Sztálin adta a kedves (foglalkozására nézve szintén diktátor) papának, Kim Ir Szennek. És akkor a 24 éven keresztül épített első luxushotel megnyitásáról még nem is beszéltünk...
Nem lehet tehát azt állítani, hogy minden előzmény nélkül való lenne a Potongkang nevet viselő áruház megnyitása. Az idén megnyílt áruházban olyan külföldi luxusmárkákat forgalmaznak a kiválasztott (nagyon) keveseknek, mint a Chanel vagy az Armani, de az észak-koreai helyzetre jellemző, hogy luxuscikknek számít a gyógyszer, a bútor és az étel is.
A dolog már csak azért is meglepő némileg, mert jelenleg is érvényben van az ország ellen az az ENSZ-szankció, melynek célja éppen a hasonló pazarlás megakadályozása lenne. Látjuk, mennyi eredménnyel.
A következő hónapok egyébként alighanem hoznak még pár érdekes hírt, hiszen az ország gőzerőkkel készül az alapító diktátor (egyúttal Kim Dzsong-Il drága jó édesapja) születésének áprilisban esedékes 100. évfordulójára.
Utolsó kommentek