Új otthont keres magának a nemrég kiakolbólított színész, akinek házassága Demi Moore-ral szomorú véget ért. Ellenben a ház, amit kinézett magának...
Az év egyik nagy hollywoodi szenzációja kétségtelenül Demi Moore és Ashton Kutcher szakítása volt. A döntést követően a színésznő maradt a családi otthonban, a Két pasi meg egy kicsi sztárja pedig kereshet magának új helyet, ahol álomra hajthatja fejét.
A hírek szerint olyan jól kereste, hogy már meg is találta. Az korábban is egyértelmű volt, hogy garasoskodnia nem kell majd (lévén a színészet mellett menő befektetőnek számít a Szilícium-völgyben is, mint erről egy korábbi posztbanr a Kívül tágasabbon írtunk), így aztán nyugodtan kinézhette magának ezt a 10,8 millió dolláros házikót.
A közel 900 négyzetméteres ingatlan a Hollywood Hills rejtekében bújik meg (hogy egészen költőiek legyünk...), 5 háló- és 8 fürdőszobával, üvegpadlóval, lebegő étkezővel (bármi legyen is az), egy meglehetős méretű konyhával.
Miután színészről beszélünk, természetesen saját moziterem is található a házban, csakúgy, mint fitnesz- és masszázsszoba, beépített kandallók és természetesen úszómedence. És akkor a kertről még nem is beszéltünk...
Egyszóval nem a nyomor várja Ashton Kutchert, aki - ha úgy hozza a kedve - akár ki is bérelheti az ingatlant, szerény heti 50 ezer dollárért.
Utolsó kommentek