Egészen meglepően sok pénzt hagynak ebek harmincadjára az emberek a reptereken. Az Egyesült Államokban például csak 2010-ben és csak a biztonsági kapuknál több mint 400 ezer dollárt hagytak ott a gépükhöz siető utasok. Gazdagisztán.
Egész szép pénzt keres az amerikai Transportation Security Administration (TSA azaz a repülőtéri biztonsági szolgálat) azokon az utasokon, akik a biztonsági kapuknál nem vacakolnak az aprópénzek összegyűjtésével.
Az összeg 2010-ben például egészen pontosan 409 ezer dollárt tett ki, ebből 376 ezer 480 volt dollár (és még 39 cent), és 32 ezer 605 dollárnyi külföldi fizetőeszköz.
Nem meglepő módon a legtöbb pénz a New York-i Kennedy repülőtéren maradt a biztonságiaknál (46 ezer 918 dollár és 6 cent), a második helyen végzett Los Angeles-i nemzetközi reptér jócskán elmaradva csak 19 ezer 110 dollárt és 83 centet hozott a szemfüles egyenruhásoknak.
"A TSA mindent megtesz, hogy visszaszolgáltassa az utasoknak az ellenőrző pontoknál felejtett javaikat, ugyanakkor előfordul, hogy némi apró hátra marad” mondta a TSA szóvivője.
Még 2005-ben az amerikai kongresszus úgy döntött, az ilyen pénzeket a TSA felhasználhatja a működéséhez, ám az összeg nem része az éves költségvetésnek. „Az összeg évről évre változik, de senki sem bánja nagyon, ha van egy kis apró nála” - tette hozzá a szóvivő.
A csúcsév eddig 2009 volt, amikor 432 ezer 790 dollárt és 62 centet gyűjtöttek össze.
Utolsó kommentek