Tulajdonképpen furcsa belegondolni, de a Ferrari összesen egyetlen darab motort gyártott fennállása óta. Most eladó.
A Ferrari a gépjárműgyártás egyik legnagyobb márkaneve, talán ezért is különös szembesülni azzal, hogy a gyár egyáltalán nem gyárt motorokat. Pontosabban egyetlen egyet raktak össze, méghozzá az elhunyt alapító, Enzo emlékére, 1990-ben a brit mérnők, David Kay tervei alapján.
A Ferrari 900 nevet viselő motor elkészítése 3000 munkaórába telt, de nem lett gyenge darab, hiszen a csúcssebessége 410 km/óra és 3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára.
A motor egyébként 17 éve áll a gyűjtőként is neves Kay luxusházának tervezőszobájában, ami a szépségét elnézve tulajdonképpen érthető is.
Most azonban a tulajdonos mégis úgy döntött, hogy eladja (egészen pontosan a Bonhams aukciósház április 29-i árverésén), várhatóan 120 ezer és 160 ezer dollár közötti összeget kaphat érte.
„A motor hangja olyan, mintha egy Messerschmitt üldözne egy Spitfire-t” - állítja David Kay, és ha csak elképzeljük, beleborzongunk.
Utolsó kommentek