Ha építészeti szélsőségekről van szó, aligha lehet Dubajit felülmúlni. Itt található a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa, aztán a Földet formázó mesterséges szigetcsoport, most pedig egy olyan szálloda épül, melynek egy része a víz alatt lesz.
A szó hagyományos értelmében a mai poszt tulajdonképpen nem is illik teljesen a blog profiljába, ám a Dubajiban épülő hotel olyan különleges (és feltehetően drága...) lesz, hogy nem bírtuk megállni, hogy be ne mutassuk.
Az érthető okokból Vízi Diszkosz Hotel fantázianéven futó építmény egyik fele ugyanis a víz alatt lesz, 21 szobával, melyekből pazar kilátás nyílik majd 10 méter mélységben a tengeri világra.
A tervező Deep Ocean Technology (mely több hasonló, leginkább egy űrhajóra emlékeztető hotelt tervez a régióban) abban bízik, hogy a leendő vendégek maradéktalanul kiélvezhetik majd a tengeri élővilágot.
„Az új technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy az óceán szíve ne csak a búvárkodásnak, hanem a luxusüdüléseknek is a színtere lehessen” - mondta a fejlesztés mögött álló svájci cég, a BIG InvestConsult szóvivője.
A szálloda két fő diszkoszkorongból áll, az egyik a víz felett, a másik a víz alatt lesz, és három „láb” köti majd őket össze, bennük liftekkel, és lépcsőkkel. A víz alatti részt egy különleges fényrendszer világítja majd meg, hogy a vendégek maradéktalanul élvezhessék a látványt, amiben egy különleges fényképezőgép is segíti majd őket.
További különlegesség, hogy veszély (például cunami-riadó) esetén az alsó korong automatikusan kiemelkedik a vízből, míg a felsőt úgy építik meg, hogy ellenálljon a természeti katasztrófáknak.
Utolsó kommentek