Második gyermekét várja Adriana Lima, így aztán gyorsan piacra is került a férj háza. Kihasználva az alkalmat, gyorsan körbe is nézünk. Tartsanak velünk!
Adriana Lima két hónapja jelentette be, hogy ismét gyermeket vár. A 31 éves szupermodell és férje, Marko Jaric (a képen) a család bővülés miatt úgy döntött, megpróbálja eladni utóbbi Beverly Hills-i otthonát.
Az LA Clippers kosárcsapatának volt sztárja és felesége közel 1,9 millió dollárt (hogy szó ne érje a ház elejét, egészen pontosan 1 millió 895 ezer dollárt) kér az inkább családias, mintsem hatalmas otthonért. Az is igaz, hogy a ház mellé a vásárló összesen kap körülbelül két hold földet is, ami azért jelentős érték.
A (hollywoodi mértékkel „csak”) három háló- és három fürdőszobás ház 1957-ben épült, de azóta természetesen többször is modernizálták.
Ennek ellenére az épület közel hat évtizedes vonzereje megmaradt, keményfa- és kőpadló, magas beltér és mozaiklapok teszik érdekessé a belső tereket. Ja, és a kilátás sem akármilyen. Az étkező és a legnagyobb hálószoba a patióra és a kanyonra néznek.
A házaspárnak egyébként már van egy kétéves kislánya, Valentina, aki a boldog édesanya szerint nagyon várja a kistestvért.
A brazil Adriana Lima egyébként az elmúlt évtized egyik kiemelkedő sztárja, 2007-ben és 2008-ban is a negyedik legjobban fizetett szupermodell volt, bevételei akkor elérték a 6 millió dollárt a Forbes magazin szerint.
Lesz miből új otthont venni a családnak.
Utolsó kommentek