Bármelyik módosabb ember megirigyelhette volna John Brooks villáját. A pórul járt csempész néhány évtizedig a luxusháza helyett egy pár négyzetméteres cella vendégszeretetét lesz kénytelen élvezni.
A 61 éves John Allen Brooks, fedőnevén a „Megoldó", Nagy-Britannia egyik legkeresettebb bűnözője volt, amíg a hatóságok rács mögé nem juttatták.
150 millió font értékű (majdnem 1,5 tonna) kokainnal megrakott hajója ugyanis felborult egy viharban, mielőtt partot ért volna, a kiérkező haditengerészet pedig gyanút fogott a víz felszínén lebegő fehér zsákok láttán.
Amíg 28 évig tartó börtönbüntetését tölti, Brooks a szűk cellából minden bizonnyal nosztalgiával emlékszik majd vissza spanyolországi villájára.
Az impozáns ház el volt látva minden kényelemhez szükséges kellékkel, a mintegy egymillió eurót érő fürdőt hotelszobák mintájára alakították ki és az erkélyről remek kilátás nyílt a hegyekre.
A több millió euró értékű ház most jó pár évig nélkülözi gazdája társaságát, akit egyébként ügyvédei azzal próbálnak meg kimenteni, hogy a szíve miatt hamar meghalna a rácsok mögött.
Utolsó kommentek