A libanoni (!) gyártmányú LykanHypersportból összesen hét darab készül idén, aki szeretne ilyet, annak 3,5 millió dollárt kell kicsengetni érte. Már ha jut belőle...
Ha ordas közhellyel szeretnénk kezdeni a posztot (és miért is ne...), akkor azt írnánk, minden relatív, egyebek mellett a Bugatti Veyron 2,4 millió dolláros vételára is. Ma még utóbbi a világ legdrágább sportautója, ám ez már nem tart sokáig, hiszen a tervek szerint már idén kapható lesz a LykanHypersport.
A jóval magasabb ár ellenére a LykanHypersport a 750 lóerő ellenére gyorsulásban és végsebességben is elmarad a Bugattitól, bár aligha hisszük, hogy számottevő különbség lenne aközött, hogy egy autó 2,7 vagy 2,5 másodperc gyorsul 100 km / órára. Ami a végsebességet illeti, ott sem érezzük a tényleges különbséget a körülbelül 400 és a 427 km / órás csúcs között.
A jelentős árkülönbség elsősorban a felhasznált díszítőanyagokból adódik. A LykanHypersport bőrbelsejét arannyal öltötték össze, a fényszórókat pedig körbe gyémántokkal rakták ki.
A 3D-s holografikus kijelzővel és interaktív műszerfallal ellátott autót a korábban az Aston Martinnál dolgozó Ralph Debbas tervezte, és hat évig tartott, mire az ötlettől eljutott a megvalósulásig.
Utolsó kommentek