Rögtön egy vallomással kezdjük a mai posztot: Jay McInerney egyike kedvenc íróinknak, így igencsak megörültünk, amikor rátaláltunk az Architectural Digest cikkére, melyben az író és felesége házát mutatja be. Gyorsan tovább is adjuk!
Még 2007-ben vásárolta meg Jay McInerney és felesége, Anna Hearst (ha a név ismerős, nem véletlen, igen, ez az a Hearst-család) a New York Keleti 9. utcájában fekvő ingatlant 3,2 millió dollárért.
A nyolcvanas évek fiatal amerikai írógenerációjának (Bret Easton Ellis mellett) egyik vezére és párja szinte teljesen felújították a lakást, méghozzá Robert Couturier építész segítségével.
A legnagyobb gondot az üvegfalú terasz jelentette, amelyek helyére téglafalakat kellett emelni. „Olyan volt, mint egy éppen süllyedés előtt álló lakóhajó. A szél átfújt rajta" – indokolta a változtatás szükségességét Jay McInerney.
Ami a belsőt illeti, a közel 200 négyzetméteres terület tervezésekor az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogyan lehet összeegyeztetni Anna Hearst antik és klasszikus részletek iránti vonzalmát az író kortárst előnyben részesítő ízlésével.
A két, korábban üvegfalú szoba új tetőt és dupla szigetelésű ablakokat kapott, ezek közül az egyik Jay McInerney dolgozószobájaként szolgál, a falon példaképei (F. Scott Fitzgerald, William Faulkner és Jack Kerouac) fotóival.
Szerény javaslatunk az lenne, hogy miután mindenki jól megnézte a képeket, emeljünk le a polcról egy McInerney-kötetet (vagy ha nincs, szerezzünk be) és olvassunk egy kicsit! Megéri!
Utolsó kommentek