Az étkezés kultúránk egyik központi tevékenysége, egy társaságban elköltött, jól sikerült ebéd vagy vacsora akár sorsokat fordíthat meg. Tudják ezt persze a legnagyobb nevek is, így nem csoda, hogy sokan kiemelt figyelmet fordítanak otthonuk étkezőjére.
Gerard Butler
A 300 és a Támadás a Fehér Ház ellen színésze Manhattan Chelsea városrészében terveztette meg ezt a fantasztikus étkezőt (lásd a nyitóképet). A végső változat Alexander Gorlin építész és Elvis Restaino díszlettervező munkáját dicséri. „Szerettem volna valami elegáns és nagyszerű, ugyanakkor férfias és kissé nyers hangulatot" – nyilatkozta Gerard Butler. Mit mondjunk: elég jól sikerült neki, nekünk pedig ez az egyik kedvenc étkezőnk (azaz erősen indítottunk...). (A kép 2010 májusában készült.)
Brooke Shields
Maradjunk Manhattanben, ahol Brooke Shields David Flint lakberendező és a MADE építészcsoport segítségével alakította ki saját étkezőjét. A belépő figyelmét elsőként talán a csillár ragadja meg (majd rögtön utána a fal, ami nekünk sajnos nem jött be). A márványlapos asztal a Ralph Lauren Home-tól érkezett, a székek pedig a Jansen tervezései. (2012. március)
Sting
Elsőre nem hinné az ember, hogy ez az étkező egy 18. század eleji londoni házban található. Az újragondolásért Sting és felesége, Trudie Styler felelős, no meg Lee F. Mindel és Anthony Close-Smith építészek. „Azt kérdeztük magunktól: miként tudnánk minden helyiséget levegősre átszabni, úgy, hogy kertkapcsolatuk is legyen?" – emlékezett vissza a munkára előbbi. A megoldás egyebek mellett a tetőablak lett, amely sok természetes fényt enged be. (2010. május)
Sharon és Ozzy Osbourne
Valami azt súgja, az Osbourne-család étkezője inkább a feleség ízlését tükrözi, esetleg még a pár barátjának számító Martyn Lawrence Bullardét. A végeredmény egy meglehetősen drámai szakítás a korábbi családi lak (ahol a valóságshowt is forgatták) designjával. Nekünk nem jön be, sem a szín, sem a 19. századi francia csillár, de nem is nekünk kell együtt élni vele. Az asztalt és a székeket természetesen Bullard tervezte. (2011. június)
Woody Allen
New York krónikása hol máshol is lakhatna, mint Manhattanben? Woody Allen Upper East Side-on fekvő házában Stephen Shadley designer alakította ki az étkezőt, amely érdekes (és elegáns) ötvözete az amerikai és az angliai vidék stílusának. (2008. november)
Will Smith
Will és Jada Pinkett Smith a kaliforniai Calabasasban teremtették meg a családi otthont Stephen Samuelson építész és Judith Lance belsőépítész hathatós közreműködésével. A végeredmény egy külön az étkezőbe gyártott asztal diófa székekkel, és az asztalt körbevevő szobrok és egyéb díszek is tökéletesen illeszkednek a hangulatba. Csillagos ötös! (2011. szeptember)
Giorgio Armani
Erre különösen kíváncsiak voltunk, és tényleg egészen érdekes dolog sült ki abból, ahogy a divattervező a saját csapatával átalakította a 17. századi svájci (Saint Moritz-i) pajtát egy luxusbungalóvá. A télikert mellett fekvő étkező természetesen Armani / Casa darabokból áll, a székeken bolgár bőrrel. A helyiség egésze mahagónival borított, ami maszkulin hangulatot áraszt. (2012. március)
Diane Keaton
Egy újabb kedvencünk, a színésznő is és az étkezője is. A Beverly Hills-i ház étkezője hatalmasnak tetszik, és mégis, a csillár mellett talán leginkább a falon függő Ed Mell-kép uralja és határozza meg. Talán az sem véletlen, hogy akárcsak Woody Allen esetében, Diane Keatonnél is Stephen Shadley felelt a tervekért, ő alakította át a színésznő ízlése szerint az 1920-as években Ralph Flewelling által tervezett házat és az étkezőt is. (2008. november)
Sheryl Crow
Ismét egy, a húszas években épült ház, de ez már Sheryl Crow tulajdona, aki a turnéi során összegyűjtött tárgyakkal rendezte be az 1926-ban épült spanyolos haciendát. Ennek ellenére az összekép meglepően egységes, pedig az asztal korábban egy gyárban szolgált. Szívesen elüldögélnénk ebben az étkezőben is a mediterrán konyha remekeit eszegetve.
Tina Turner
Tina Turner Dél-Franciaországban található mediterrán villáját Stephen Sills és James Huniford varázsolta újjá. Az André Dubreuil-asztal és a Ming-stílusú székek mellett felhívnánk a figyelmet a falon függő antik japán mellényre, ami érdekes ötlet, de jól működik ebben a környezetben. (2000. március)
Utolsó kommentek