Várhatóan 4.5 millió fontért, vagyis 1 milliárd 521 millió forintért kiáltják ki a kávéskészletet a jövő hónapban a Christie's aukcióján. A II. György ezüst kávéskanna a valaha piacra került legkülönlegesebb darab.
Nagy érdeklődés várható a gyűjtők részéről a brit ötvösművészet 18. századi rokokó remeke iránt, mely nemrég a New York-i Metropolitan Múzeum kiállításának is kiemelkedő darabja volt. Készítője Paul de Lamerie 1711-ben lett önálló mester, hat évvel később pedig már a király ezüstművese volt.
A megrendelő Sir John Lequesne, aki gyermekkorában menekült Britanniába a franciaországi hugenotta üldözés elől. Testvérével együtt sikeres üzletet működtettek, és nem csak a londoni City elöljárója lett, hanem a Bank of England igazgatója is volt. II. György király 1737-ben lovaggá ütötte.
Ez a sikeres karrier és egy szintén jövedelmezően megkötött házasság tette lehetővé Lequesne számára, hogy megrendelje a kor legjobb ötvösének munkáját. A kávéskanna mintáiban visszaköszön a francia eredet, a francia rokokó motívumai.
A kávéházi kultúra a 17. században indult virágzásnak Angliában, ahol sorra nyíltak a kávéházak. Az első 1652-ben, amit Pasqua Roseé nyitott meg, aki Törökországban ízlelte meg először és kedvelte meg a kávét.
A kávéházak egyébként informális társadalmi találkahelyek is voltak, az egyiket a kereskedők, másikat a politikusok, harmadikat az irodalmárok részesítették előnyben. Ezt az udvar nem is mindig nézte jó szemmel. II. Károly 1675-ben meg is próbálta korlátozni a működésüket, de sikertelenül.
A 18. századra a szokás elfogadottá vált, és a brit otthonokban porcelán és ezüst készletekből fogyasztották az élénkítő italt.
Utolsó kommentek