Akadnak emberek, akik (némi túlzással) bármit megadnának kis kedvenceiknek. Ők az elsődleges célcsoportja annak a francia cégnek, melyet egy kiugrott bankár alapított, és amely luxustermékeket gyárt kutyáknak, macskáknak, madaraknak.
Nem vagyunk róla meggyőződve, hogy olvasóink között akadt-e már valaki, aki egyáltalán csak eltöprengett azon, hogy 4000 eurót (840 ezer forintot) adjon ki azért, hogy kis kedvence a lehető legnagyobb kényelemben és luxusban fészkelődhessen el a lakásban vagy a kertben.
Pedig nyilván van az ilyesmire igény, hiszen a Chimere nevű francia cég kifejezetten erre szakosodott.
Vegyük például azt kutyáknak szánt szófát, ami első ránézésre olyan, mintha egy régi tévé lenne (az, amelyik saját lábain állt), és amihez egyenesen Dániából szállítják a textilt. Természetesen a végeredmény teljes mértékben alkalmazkodik a megrendelő kívánságaihoz.
Az egyik alapító, Frederic Stouls tavaly döntött úgy, belevág az üzletbe, miután úgy vélte, akad még hely az éves szinten 60 milliárd dolláros (!!) amerikai kisállatpiacon. (Ha már Halloween közeleg: ebből 3 milliárdot ebben az időszakban költenek kutya- és macskajelmezekre.)
„A termékeink romantikus, a gyermekkort idézik meg... A kutyák is azonnal birtokba veszik a kennelt" – mondta Frederic Stouls, aki azt is elárulta, hogy a következő lépés az Egyesült Államok bevétele.
A harc persze ezen a piacon is jelen van, hiszen olyan márkák is próbálnak minél nagyobb részt kihasítani, mint a Kering vagy a Louis Vuitton, olyan termékeket kínálva, mint a 400 dolláros kutyapóráz, vagy a 3000 dolláros macskahordozó.
(via)
Utolsó kommentek