Itt az év vége, ami hagyományosan a pezsgő időszaka Magyarországon (novemberben és decemberben fogy az éves fogyasztás 40 százaléka). Nagyot tehát aligha tévedünk, ha egy egészen különleges nedűt kínálunk az évből hátralévő két hétre.
Aki valami igazán különlegeset szeretne szilveszterre, az bátran gondolkodjon el a House of Devavry Cuvée Carbon pezsgőjén (a döntés anyagi és egyéb vonzatairól majd a poszt végén szólunk...).
Az ötlet egyébként a Formula-1 rajongó Alexandre Mea fejéből pattant ki, ami persze még kevés lett volna, ha a család nem foglalkozna öt generáció óta pezsgőkészítéssel.
De foglalkozik, így aztán nem kevés kísérletezés után elkészült az egészen különleges, szénbe csomagolt üveg, benne természetesen a Champagne régió egyik legfinomabb pezsgőjével.
Miután a francia törvények értelmében a borászok nem változtathatják meg magát a palackot, így nagy hangsúlyt fordítanak a külsőre, hiszen ezzel különböztetik meg magukat a konkurenciától.
Hat nap, 30 lépés, őrült árak
A különleges pezsgősüveg elkészítése a reimsi üzem mesteremberének hat munkanapját emészti fel. Harminc nagyon pontosan meghatározott lépésben határozták meg azt a folyamatot, melynek végén a palackot szén borítja. Minden egyes palack egyedi, és készítőjének kézjegyét viseli magán.
Ha nem lenne képzavar egy pezsgő esetében, akkor azt írnánk, hogy most jön a feketeleves. A Cuvée Carbon ugyanis háromféle kiszerelésben kapható: a 1,5 literes magnum 2100 euró (630 ezer forint), a hatliteres Methuselah 6000 euró (1,8 millió forint), míg a 15 literes Nebuchadnezzarért már egészen durva összeget, 35 ezer eurót (10,5 millió forintot) kérnek el.
Ha ez nem lenne elég, ráadásul nem is olyan egyszerű megvásárolni, hiszen csak pár üzletben kapható a világon. A kivételezett városok között van Saint Tropez, Monaco, Moszkva és Mauritius.
(via)
Utolsó kommentek