Nem is akármit. Jim Parsons, az Agymenők című sorozatban Sheldont alakító színész ugyanis, a híres tini vámpír, Robert Pattinson házát vette meg. Úgy tűnik, a színész nem kis lépcsőt lép az ingatlan palettán, ugyanis 6.3 millió dollárért vásárolta meg a szóban forgó házat, míg a korábbit 1.85 millió dollárért hirdeti.
A spanyol udvarház jellegű épületben Pattinson Kristen Stewarttal együtt élt, azonban, amikor a kapcsolat felbomlott, a színész is odahagyta az egyébként csodálatos kerttel rendelkező ingatlant. Nem volt sokáig tulajdonos, mindössze nagyjából két és fél évig.
A ház egyébként nem túlságosan nagy, hiszen „csak" három hálószoba és három és fél fürdőszoba található benne, de a belső térért alighanem „kompenzál" a külső, hiszen mintegy 6000 négyzetméter áll a tulajdonos rendelkezésére, egzotikus növényekkel, lagúnával és gyönyörű kilátással Los Angelesre. Lehet, hogy mondtuk már néhányszor, de ide tényleg érdemes benézni. Nem semmi.
Úgyhogy a fent leírt és megmutatott igazán helyre kis házikóban fog lakni ezután Jim Parsons partnerével. A színész igen jól kereső sorozatsztár, egy Golden Globe és három Emmy-díj tulajdonosa.
Hogy mit tesz pénzzé „cserébe"? Egy szintén három hálószobás, 2 egész és 2 fél fürdőszobával rendelkező, ugyanakkor mindössze 282 négyzetméteres házát. Úgy látszik, a pár szereti a dús vegetációt, mert a most eladásra kínált ingatlant is buja növényzet veszi körül, szép terasz és kinti kandalló is tartozik hozzá.
Az egyik hálószobát edzőteremmé alakították át, a gardrób pedig akkora, hogy egy jelentős ruhatárral rendelkező színésznő is kényelmesen el tudná helyezni benne a dolgait.
Utolsó kommentek