Tunézia ugyan a világ leggazdagabb országainak listáján mindössze a 70. helyet foglalja el a 2013-as adatok szerint, de Afrikában az ország GDP –je alapján keletkezett besorolás szerint benne van az első tízben. Jelenleg a 9. helyen (108 milliárd dollárral). Egy másik lista szerint 8. az ország (104 milliárd dolláros GDP-vel).
A gazdaságban éppen reformfolyamatok zajlanak, a korábbinál például már kisebb az állami jelenlét. A jelentps bevételt produkáló iparágak elég vegyes képet mutatnak, van benne gyártás, mezőgazdaság, kereskedelem és turizmus is.
Az egy főre jutó vagyon sem kevés, Dél-Afrika, Líbia és Namíbia után Tunézia a negyedik a listán. 8400 dollár per fős adattal. Az észak-afrikai országok gazdasága dinamikusan fejlődik az elmúlt években. A leggazdagabb 10 afrikai között azonban egyelőre nincs tunéziai, a pálmát alapvetően a dél-afrikai és nigériai milliárdosok viszik el.
Tunéziában a turizmus az utóbbi években kifejezetten növekedésnek indult, az Európához való közelség, ugyanakkor mégis merőben eltérő kulturális élmény miatt, amit az idelátogatóknak nyújt. Hogy ne csak a száraz gazdasági tényeket nézzük,a turistacsalogatáshoz nem kevéssé járulnak hozzá az ország csodás tengerpartjai, majdnem 1000 kilométer hosszan. Mi kell egyéb, mint fehér homok és vakítóan kék tenger?
Aki például búvárkodni szeretne az például választhatja Tabarkát, ahol a gyönyörű tengeren túl kastélyt is lehet látogatni és finom tengeri herkentyűket enni.
A mediterrán vidék egyik leggyerekbarátabb strandja Kerkennah-szigetén van, ahol a hosszasan lehet gázolni a sekély vízben.
Utolsó kommentek