Minden esküvő egyik fénypontja az a pillanat, amikor betolják a tortát. A mai posztban összeszedtük az öt legdrágábbat, amelyet hírességek esküvőjén szolgáltak fel.
5. Kris Humphries és Kim Kardashian
Ez a 20 ezer dolláros (4,4 millió forintos) fekete-fehér tortaköltemény a kosaras Kris Humphries és a celeb Kim Kardashian 2011-es esküvőjén került az asztalra, abból a megfontolásból, hogy a hatalmas felhajtással rendezett lagzin (mely természetesen az egyik csúcspontja volt a visszafogottsággal nem vádolható Kim Kardashian saját tévéshowjának) megfelelően látványos legyen a körítés is.
A 2,5 méter magas, 272 kilós (!!) torta Patrick Hansen alkotása volt, és némi rosszindulattal azt is megjegyezhetjük csendben, hogy alighanem a maradék is tovább tartott, mint az ifjak 72 nap után véget érő házassága.
4. Eddie Murphy és Nicole Mitchell
Eddie Murphy remek komikus (volt), ám az esküvői tortával nem viccelt. Márcsak azért sem, mert ez a szelíd darab szerény 25 ezer dollárba (5,5 millió forintba) került 1993-ban, amikor (legalábbis ideiglenesen) összekötötte életét Nicole Mitchell-lel (a pár 2006-ban vált el).
A csupa rózsa édesség ízlésességét illetően bennünk akadnak kérdőjelek, de végül is nem a mi esküvőnkről volt szó. Ennek ellenére a kevesebb ebben az esetben alighanem több lett volna…
3. Liza Minnelli és David Gest
Liza Minelli nagyszerű színész, a magánélete azonban kissé zűrzavaros. David Gesttel kötött házassága már a negyedik volt a sorban (ráadásul a 2002-ben kötött frigy 2003-ban már fel is bomlott), az azonban kétségtelen, hogy Judy Garland Oscar-, Golden Globe-, Tony-, Emmy-, BAFTA- és mindenféle díjas lánya megadta a módját.
A képen látható őrületes tortaköltemény csak egy fokkal ízlésesebb, mint Eddie Murphy-é volt, viszont legalább jóval drágább is, hiszen 40 ezer dollárba (azaz 8,8 millió forintba) került.
A 3,6 méter magas édesség oldalán ezüstlevelek futottak végig, és törték meg (ha ugyan…) a vörös és bordó rózsák áradatát. Erre is csak azt tudjuk írni, mint az előbb: nem a mi ízésünk.
2. Diana hercegné és Károly herceg
Ez az a pont, ahol véget vetünk az ízléstelenség orgiájának, ami persze nem is csoda, hiszen a brit uralkodói háztól elvárható, hogy legalább ízlésük legyen. Nos, a XX. század talán legnagyobb felhajtásával kísért királyi esküvője ebből a szempontból nem is okozott csalódást.
Eleve ott kezdődik, hogy ez a torta már méreteiben is sokkal normálisabb, mint az előzőek, hiszen csupán másfél méteres és ugyan ezen is megtalálhatók a virágmotívumok, azért azokat össze sem lehet hasonlítani a fentiekkel.
Az sem akármi, hogy a torta elkészítése állítólag 14 hetet (!!) vett igénybe, és ez még nem minden, hiszen ez csak az egyike volt a nagy napra készült 27 tortának. A biztonság kedvéért egyébként ebből rögtön kettőt is csináltak, mert hát ugye az ördög soha nem alszik.
Ehhez képest az ára ugyanúgy 40 ezer dollár volt, mint Lisa Minelly esküvője esetében, más kérdés, hogy ez mai áron 100 ezer dollárnak (22 millió forintnak) felel meg.
1. Katalin hercegné és Vilmos herceg
Melyik másik torta is állhatna az első helyen, mint a leendő brit uralkodó nyitóképen látható esküvői csodája. A tervezés megtiszteltetése Fiona Cairns-t érte, a nyolcemeletes gyümölcstortát 900 darab cukorvirág borította, egyébként 17 féle virágot formázva.
Az ára sem volt természetesen hétköznapi, a 80 ezer dollár (17,6 millió forint) valóban királyi összeg.
(via)
Utolsó kommentek