Lehet még fokozni? Igen, lehet, természetesen Dubaiban. Ugyanis itt épül a világ első víz alatti vidámparkja. Már nem elég a filmes tematika vagy az extrém, közeget is váltunk, megyünk a víz alá. Azért Hollywood itt sem maradhat ki a buliból, hiszen azok vesznek részt a „park” tervezésében, akik az Avatart és a Karib-tenger kalózai látványelemeit készítették.
„Dubai Gyöngyéhez” az inspirációt a misztikus Atlantisz adja. A cél, hogy a turisták egyszerűen be tudjanak sétálni a vízbe, és máris a víz alatti világban találják magukat. Úszóknak és búvároknak egyaránt célpontja lehet az élménypark, ráadásul minden korosztályt ki szeretnének szolgálni. A gyerekek snorkelezhetnek, a szülők merülhetnek.
Egyben az is cél lenne, hogy a turisták számának növekedésével folytatódhasson a már 2003-ban elkezdett 300 mesterséges szigetből álló együttes építése. Ugyanis ezekből a gazdasági válság miatt csak kettő készült eddig el. Persze nem csak az anyagi haszon a cél, ökoszisztémát is építenek...
Dubai ebben a tekintetben is a legek csúcsára törekszik. Itt van a világ legnagyobb és legfélelmetesebb vízi csúszdája, a legnagyobb bevásárlóközpont, legmagasabb épület, és a tervek szerint itt lesz a világ legnagyobb óriáskereke is. 2020-ra évi 20 millió turistát szeretnének az országba csábítani, ehhez pedig kellenek az attrakciók. Bár nyitási dátum még nem áll rendelkezésre, az elképzelés kétségtelenül érdekes.
(via)
Utolsó kommentek