Aki nyomorgott már repülőn (és ki ne járt volna így), az alighanem értékelni fogja azt a lehetőséget, hogy egy hotellé varázsolt repülőn töltse el az idejét. A dolog előnye, hogy Amszterdamban van, hátránya, hogy a gép nem száll fel.
Igazán menő dolgot talált ki a KLM és a közösségi gazdaság zászlóshajójának számító Airbnb, amikor hotellé alakították át a holland légitársaság egy használaton kívüli repülőjét.
A gép 3675 repülést követően szállt végleg földre, és aligha túlzás azt állítani, hogy újjászületett, méghozzá egy nagyon kellemes és kényelmes minihotelként. A több mint 400 négyzetméternyi lakótérben sok minden elfér, egyebek mellett egy hatalmas hálószoba, hét (!) fürdőszoba, házimozi, két teljesen felszerelt konyha és (ami külön szimpatikus) játéktér a gyerekeknek, szóval családok is nyugodtan mehetnek.
A nappali részt is sikerült stílusos, egyben élhető bútorokkal berendezni, és általában véve is nekünk nagyon bejön a dekoráció és a többi kiegészítő (ami egyben azt is jelzi, hogy a gép marad a földön).
Ami rossz hír, hogy aki szeretne a gépen eltölteni egy éjszakát, annak sietnie kell, hiszen összesen három éjszakára lehet pályázni november 28-30 között, és az is nagy kérdés, utána mi lesz a géppel. Jelen állás szerint ennyi lesz a pályafutása, ám erre azért nem fogadnánk nagy tételben.
(via)
Utolsó kommentek