A hidegháború idején még brit és amerikai célpontok ellen használták, mára La Sultana néven luxushajó lett az 1962-ben Bulgáriában épített, eredetileg Aji Petri névre keresztelt jármű.
(fotók: lasultanayacht.com)
Amikor 53 évvel ezelőtt vízre bocsátották, aligha gondolták, hogy fél évszázaddal később különlegességre vágyó jómódú vendégek fogják sok pénzért az idejüket múlatni rajta.
Persze a történet ennél bonyolultabb, hiszen a hajó eredetileg is utasszállítónak készült, méghozzá Odessza, Szevasztopol, Isztambul és Jalta között közlekedett a Fekete-tengeren.
Aztán 1970-ben a szovjet hadvezetés úgy döntött, legyen inkább kémhajó belőle, márpedig ha 1970-ben Moszkva valamit eldöntött, az ellen Szófiában nem nagyon tiltakoztak...
Nemrégiben aztán a 65 méteres hajót teljesen újjáépítették, és luxusjachtot csináltak belőle, aminek azért megmaradt a hidegháborús vonzereje – és nyilván erre számít a 2007-ben tulajdonossá lett La Sultana Group is.
A hajó hét kabinja összesen 12 vendégnek tud kényelmes pihenést biztosítani, a márvány fürdőszobák, a mahagóni, cseresznyefa és cédrusborítások igazi luxushangulatot sugallnak.
Természetesen van étkező, társalgó, helikopterleszálló, medence, aki pedig aktívan pihenne, az használhatja a jetskiket, kajakokat és a búvárfelszerelést. A tényleg gondtalan pihenést (és persze a biztonságos hajózást) 17 tagú személyzet biztosítja. A jachtot heti 225 ezer euróért lehet majd az év végétől bérelni.
Utolsó kommentek