Az embernek 1 milliós négyzetméteráron már fenn sem akad a szeme, a 1,5 millió kicsit már húzósabb. Az ezúttal az érdeklődésünk középpontjában álló rózsadombi ház 550 négyzetméter 842 millió forintért, igazán sajátos retró stílusban.
A ház kertje többszintes, illetve a teraszok is gyepesítettek. A hatalmas üvegfelületek mögül gyönyörű kilátás nyílik a budai dombokra és az egész városra. A teljes épület kialakítását, a szobák tájolását a különleges elhelyezkedés határozza meg.
A kertben medence is található. A hálószobá(k)ból, konkrétan az ágyból ugyanerre a csodálatos panorámára lehet kitekinteni. Egy ilyen helyen szívesen ébredne reggelente az ember... Az üvegfelületek miatt a nappali és a lenti szoba is szinte „összeolvad” a kerttel.
A színek, a berendezés retró, a 70-es évek hangulatát idézi, amit lehet szeretni vagy sem, de kétségtelenül különleges és egységes a stílus. Az egész házban következetesen vitték végig, a dolgozóban, a nappali szekrényeinél egy kicsit talán túl is tolták. Szokás szerint a fürdőszoba a gyengénk az egyedi alakú, szabadon álló káddal.
További különlegesség a penthouse lakás, amelynek 360 fokban terasza van, amelyen egy elképesztő jacuzzi található. Még egy hűvös napon is élmény lehet a meleg pezsgőfürdő a gyönyörű, zavartalan kilátást élvezve. Már csak azt nem nagyon éri az ember, hogy egy közel 850 milliós ház hirdetéséhez, miért nem tudtak élesebb képeket mellékelni.
Hogy jobban átérezhessétek a retro feelinget, még sok-sok kép ITT (vagy a képekre kattintva), érdemes körülnézni.
Keresd meg álmaid otthonát az ország legmenőbb térképes ingatlanportálján! (x)
Utolsó kommentek