Elegük lett a londoniaknak a belváros utcáin dübörgő csodaautókból, és főleg azok tulajdonosaiból, így aztán elég komoly lépésre szánták el magukat. Jelesül: büntetni fognak, de nem kicsit.
Aki járt már Londonban (azon belül is mondjuk Kensingtonban vagy Chelsea-ben) nyáron, az, ha akarta sem kerülhette el pár luxus sportautó látványát. És még ha csak a látványról lenne szó!
De ott a hanghatás is, márpedig az az, ami igazán zavarta a londoniakat. Mert ki szeretné rendszeresen azt hallgatni, ahogy több ezer köbcentis sportautókat túráztatnak a környező utcákban a magamutogató tulajdonosok?
Így aztán nem olyan meglepő, hogy a Kensington és Chelsea kerület vezetői úgy döntöttek, elég volt ebből, járjon kemény büntetés a másokat zavaró, a motort túráztató, csikorgó kerekekkel induló autótulajdonosoknak.
A kemény büntetés tényleg az, hiszen akár 1500 fontra (650 ezer forintra) is rúghat, amire persze lehet azt mondani, hogy egy millió fontos luxusautó tulajdonosa meg sem érzi, de azért rendszeresen ez még nekik sem kis összeg.
Emellett a kerület úgy döntött, létrehoznak egy 24 órás forró drótot, amin várják a lakosság bejelentéseit, így aztán ha valakit már nagyon zavarnak a sportautók, bejelentheti a csendháborítást.
„Biztos vagyok benne, a kerületi lakosok örömmel fogadják majd a kezdeményezést. Tisztában vagyunk vele, hogy egy ideje már zavarja őket az, hogy emberek versenypályának használják az utcákat, hogy így villogjanak az autójukkal. Az új felhatalmazás azt jelenti, hogy az önkormányzat és a rendőrség is erélyesebben léphet fel az antiszociálisan viselkedőkkel szemben” – nyilatkozta a Daily Mailnek a környezetvédelemért felelős tanácsnok, Tim Ahern.
(Fotó forrása: YouTube)
Utolsó kommentek