Lehet, hogy Sylvester Stallone sikeres színész (ennek megítélését mindenkire rábízzuk), de ingatlanügynöknek valószínűleg nem nagyon lenne jó – legalábbis, ha az éppen aktuális akciójából indulunk ki. Árulja ugyanis a házát (mindjárt meg is mutatjuk), de nagyot nem szakít majd rajta, ez már biztos.
Sylvester Stallone a Palm Springs melletti La Quinta negyedben vette a 4 háló- és ugyanannyi fürdőszobás házat még 2010-ben. Akkor 4,5 millió dollárt adott érte, most pedig 4,2 millióért árulja, ami testvérek között is 300 ezer dolláros bukta akkor is, ha lesz, aki a teljes összeget kifizeti (és akkor a járulékos költségeket még nem számoltuk).
De ez legyen a színész és felesége, Jennifer Flavin baja, mi inkább foglalkozzunk az 500 négyzetméteres házzal annál is inkább, mert gyönyörű darabról van szó.
A kétszintes villa három hasonlóval található egy környéken, és nagyjából minden van benne, amit ezen a szinten elképzel az ember, belül pedig kifejezetten otthonos és jól élhetőnek tűnik.
A nem túl nagy, de kellemes belakható nappali mellett természetesen ott figyel egy étkező is, a minden szükséges jóval felszerelt konyháról pedig csak annyit, hogy nagyon el tudnánk képzelni magunkat, amint a központi márványpultnál iszogatjuk a reggeli kávét…Az alsó szinten található hálólakosztályban kandallós hálószoba, beépített bár, gardróbszoba és igen szemrevaló (bár nem túl nagy) fürdőszoba áll a tulajdonos rendelkezésére.
Az emeleten egy hatalmas közös tér fogadja az érkezőt, amit lehet nappalinak, dolgozószobának vagy könyvtárnak is használni, és itt helyezkedik el a vendégszoba is, külön terasszal.
Itt is van egy hálólakosztály, ami valamivel ugyan kisebb, mint a földszinti, de a felszereltsége hasonló, ráadásul a kilátás pompás, hiszen a pálmafák mögött a Coachella-völgy húzódik meg.
(Fotók: Hurwitz James Company)
Hirdesd eladó lakásodat ingyen az ország legmenőbb térképes ingatlanportálján! (x)
Utolsó kommentek