Egészen érdekes változás figyelhető meg a luxusautók piacán, aminek a fő oka az, hogy egyes márkák rendkívüli módon leszűkítették egy-egy modell darabszámát. Így a kereskedés egy része áttevődött az aukciókra, hol egyre újabb darabok jelennek meg.
Mit tegyen az ember, ha egy nagyon limitált szériás autót szeretne, és bár a pénze megvan rá, de a kevés gyártott példány miatt esélye sincs arra, hogy meg is vásárolja?
Elmegy egy aukcióra.
A Sotheby's e havi arizonai árverésén például eladó egy Porsche 918 Spyder, ami a várakozások szerint az eredeti eladási ár másfélszeresét hozza majd be. A dolog érdekessége, hogy az autót egy évvel ezelőtt szállították le vadonatújan a jelenlegi tulajdonosnak.
A 887 lóerős, egy V8-as és két elektromos motorral ellátott hibrid szuperautó újonnan 929 ezer dollárba kerül, ami egy dolog, de (nevéhez méltó módon) csak 918 darabot gyártottak belőle, magyarul rendkívül ritka és éppen ezért nehezen beszerezhető.
Most először fordul elő, hogy ezt a típust használtan árulják, de egyszerűen más módon már nem lehet hozzájutni, így nem csoda, hogy a szakemberek úgy számolnak, hogy az új tulajdonos akár 1,3 – 1,5 millió dollárt is kénytelen lesz kifizetni érte.
A szakemberek mindezen már meg sem lepődnek, mint Gord Duff, az RM Sotheby's autókra szakosodott munkatársa a Businness Insidernek mondta, a 918-as piaca egészen különleges, mert „rengeteg új, fiatal vevő jelent meg”.
Márpedig ezeket a fiatalokat nem nagyon érdeklik a klasszikus, a gyűjtői piacot azért még bőven utaló autók, ellenben nagy lelkesedéssel keresik a legújabb, legmenőbb szuperautókat.
És itt lépnek be a képbe az aukciósházak, ugyanis a szuperautók gyártói nagyon figyelnek az exkluzivitásra, így jellemzően rendkívül korlátozott számban gyártanak le egy-egy modellt.
Gord Duff szerint a piac egyébként már a nyolcvanas években változásnak indult a Ferrari 288 GTO, a Ferrari F40, és a Porsche 595 megjelenésével, amelyek nagyon gyorsan nagyon népszerűek lettek – csak éppen kapni nem lehetett őket.
A helyzet ma még inkább szélsőséges, hiszen a gyártók kifejezetten ügyelnek az exkluzivításra, ami tovább erősíti a keresletet. Ott van példának okáért a Ferrari, amely az 1,3 millió dolláros LaFerrarit meghívásos alapon értékesíti, és a pletyka szerint csak olyanok kerülhetnek fel a listára, akik legalább 5 Ferrari tulajdonosai.
(Fotó: rmsothebys.com)
Utolsó kommentek