Manapság könnyen dobálózunk a hangzatos jelzőkkel (mi sem mindig tudjuk megállni...), így aztán amikor tényleg valami komoly dolog történik, nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Ennyit az önkritikáról, most pedig következzen a CF8, amihez hasonló jachtot még nem láttunk, terveken sem.
A holland Sea Level Engineering látványtervei nagyon izgalmas projektet sejtetnek, ráadásul a név már sokat elárul a koncepcióról is, hiszen a CF8 a „cars and family in 80 meters” azaz „autók és család 80 méteren” kezdőbetűiből áll össze, szóval a 80 méteres jachtot alapvetően családoknak szánják, és felfér majd az autó is.
(Ehhez egyébként autó is van, tavaly a Camper & Nicholsons a Briggs autógyártóval közösen fejlesztett ki egy szuperkönnyű autót, kifejezetten jachtos szállításra.)
Persze a hagyományos luxus is megtalálható a hajón, lesz rajta medence (amibe a víz a felső fedélzetről vízesés formájában érkezik majd), jacuzzi, mozi, fitneszterem – mindez azoknak a vendégeknek, akiket nyolc kabin vár majd. Ha ez nem lenne elég, a CF8-on mini tengeralattjáró, és egy csomó más vízi játékszer is lesz.
Nagy kár, hogy a hajóra a legoptimistább becslések szerint is éveket kell még várni (ha egyáltalán elkészül valaha, ugye, hiszen nyugtával dicsérjük a napot), de őszintén szólva mi már most nagyon várjuk, mi sül majd ki ebből az egészből.
(Látványtervek: sealevel.nl)
Utolsó kommentek