A házimozi ma már olyan elterjedt, hogy némi túlzással minden második otthonban megtalálható. Persze ebből is akad olyan, ami önmagában annyiba kerül, mint egy kisebb lakás, ám a Prima Cinema elsősorban nem is ezért különleges.
Ma már nem olyan nagy kaland egy saját házimozi, amit azonban a Prima Cinema kínál, az jóval több a technikai megvalósításnál. Éppenséggel 35 ezer dollárért (9,8 millió forintért) kell is különlegességet nyújtani...
A rendszer lényege ugyanis az, hogy automatikusan (és jogtisztán!), a lehető legjobb minőségben tölti le a filmeket, méghozzá azon a napon, melyen azokat a mozik bemutatják.
A rendszer tehát mint a jó csapos nem kérdez, csak tölt, a képminőség és a Dolby TrueHD hang vetekszik a legjobb mozikban tapasztaltakkal, a rendszer feltörésétől és ellopásától pedig egy biometrikus biztonsági rendszer véd.
Apró hátrány, hogy minden egyes film letöltése 500 dollárba (140 ezer forintba) kerül, kivéve, ha 3D-s sikerfilm érkezik, mert az még ennél is drágább, 600 dollár (170 ezer forint).
Ráadásul a rendszer megvásárlásakor eleve meg kell vennünk 10 filmet, így kerül végül az egész móka 40 ezer dollárba (11,3 millió forintba), ami nem kevés pénz, de így legalább otthonunkban élvezhetjük a legújabb sikerfilmeket.
Utolsó kommentek