Aki a luxust szívesen keveri az egzotikus szigettel és szereti a világ figyelő szemétől kissé távolabb tölteni a szabadságát, valamint (egyáltalán nem utolsósorban) mindehhez rengeteg pénze van, az valószínűleg nagyon fogja szeretni Larry Ellison szállodáját. Mi, többiek, pedig legalább most megnézhetjük.
Az Oracle milliárdos alapítója még 2012-ben vette meg Lanai szigetének egy jó részét, majd több évnyi munkát (és nyilvánvalóan nagyon sok pénzt) beleölve fejlesztette fel arra a szintre, hogy az év elején megnyithatta a Four Seasons helyi egységét.
Larry Ellison a hírek szerint nem csak a pénzét adta a vállalkozáshoz, hanem maga is tevékenyen részt vett a dizájn kitalálásban és a felújításon is közelről rajta tartotta a szemét, azaz némileg személyes ügyről is szó van.
A tervekért felelős dizájner, Todd Avery Lenahan (és a több száz munkás) gyakorlatilag teljesen újraépítette például a lobby-t – négyszer, mert az első három alkalommal Larry Ellison elégedetlen volt a kilátással az óceánra.
A felújítás során álmodtak meg egy olyan lakosztályt is, melyben egyetlen éjszaka 21 ezer dollárba (5,8 millió forintba) kerül, ezzel az Ali'i a legdrágábbak között van Hawaii-on.
A közel 400 négyzetméteres lakosztályban három fürdőszoba fogadja a maximum 6 felnőttet és két gyereket – azt talán már mondanunk sem kell, hogy nem csak a berendezés, de az óceánra nyíló kilátás is pazar.
(Fotó: fourseasons.com/lanai)
Utolsó kommentek