Buda felett, a XII. kerület hegyoldali részén, panorámás, ötszobás lakás. Nem rossz indítás. Az adottságokat maximálisan ki is használják, hiszen még a terasz korlátja is üvegből van, hogy semmi ne zavarja a város panorámájának élvezetét.
A háromlakásos társasház első emeletén található ingatlan 163 négyzetméter, egy teljes emeletet mondhatnak magukénak az itt lakók. Ebből 60 négyzetméter az amerikai konyhás nappali, ami mint elképzelhető és látható, bővelkedik a térben. Ahogy már jeleztem az összhatást a szabadon hagyott, zavartalan üvegfelületek határozzák meg, a bútorok elrendezése is mind egy irányba – természetesen a kilátás felé - mutat. A 45 négyzetméteres, a lakás teljes frontján végigfutó terasz szerves részét képezi az ingatlannak, és bár emeleten vagyunk, olyan, mintha az erkély közvetlenül a kertben folytatódna.
Nincs túldíszítés, fölösleges sallang, a minimál már majdnem puritán, bár lehet, hogy csak a költözést megelőzően ürítették már ki félig a lakást. A nappali némileg furcsán hosszúkás szerkezetű, ahogy a fa parketta és a fekete járólap keret is egy kicsit szokatlan kombináció egymás mellett. De ez az ellenpontozás az egész belső térre jellemző.
A 199 millió forintos irányár, persze a méreteket és az elhelyezkedést tekintve már nem is lepi meg különösebben az embert, hiszen kényelmes háznagyságú lakást kaphat a pénzéért, de mégiscsak egy társasházban négyzetméterenként több mint 1,2 millió forintért.
Azért, hogy a lakók ne szomorodjanak el a társasházi létben egy wellness részleg is a rendelkezésükre áll uszodával, szaunával, pezsgőfürdővel, gőzkabinnal.
További panorámás képeket ITT nézegethettek.
Utolsó kommentek