A legtöbb ember szívesen lenne egy Ferrari, Lamborghini, McLaren, Pagani, vagy Bugatti büszke tulajdonosa, miként sokan álmodoznak arról, hogy egy ilyen autóban feszítve gurulnak végig az ámuló (és irigy) tekintetek előtt. Persze egy szuperautónak akadnak hátrányai is, ezek közül szedtünk össze ötöt – csak félig-meddig komolyan.
Ezek a sportautók jellemzően nagyon le vannak ültetve, hiszen a minél optimálisabb száguldásra tervezték őket. Márpedig az alacsonyan ülő karosszéria és a magyar utak együtt nagyon durva dolgokat tudnak művelni – ki szeretne állandóan úgy közlekedni, hogy azt kelljen figyelnie, mikor töri össze az autót, vagy tépi le az alját egy alattomos bukkanó?
2. Túl erősek
Hatszáz lóerő zseniálisan hangzik – csak éppen minek? Kihasználni az esetek 99 százalékában lehetetlen, ellenben az üzemanyagot úgy zabálja, hogy öröm nézni. Ha pedig kicsit odalépünk neki, elég könnyen összetörhetjük (ugye, Dzsudzsák Balázs?), aminek a vége egy fájdalmasan magas számla. Szóval alighanem az a vége, hogy ott ülünk egy brutális állatban, amit nem tudunk rendesen kihasználni.
3. Javítási költségek és idő
Egy-egy ilyen autó (még a legolcsóbb is) egy (kisebb) vagyonba kerül, a javítása is. Elnézve a budapesti közlekedési kultúrát, nagy kérdés, hogy érdemes-e megkockáztatni, hogy valamelyik „majd én megmutatom” belénk rohanjon. Még ha nem is mi voltunk a hibásak és nem nekünk kell állni a költségeket, akkor is hónapokig tarthat, mire ismét beülhetünk kedvenc autónkba.
4. Baromi kényelmetlenek
Egy ilyen autó nem azért van, hogy kényelmesen túrakocsikázzunk vele, vagy a dugóban üldögéljünk hosszasan (vannak persze kivételek, például az Acura NSX, vagy a McLaren 650S). Száguldozni egy álom, közlekedni inkább már rémálom velük hosszabb távon, pláne ha egy szedán kényelméhez szoktunk.
5. Nem hagynak békén
Elsőre jól hangzik, hogy mindenki minket (illetve az autónkat) bámul, ám egy idő után ez a kitüntetett figyelem is fárasztó lehet. Nem is beszélve arról, amikor ezredszer is mosolygósan válaszolgatni kell ugyanazokra a kérdésekre a benzinkútnál (mert ha nem, akkor te vagy a beképzelt bunkó). Nyöszörgés? Lehet, de csak gondoljunk jobban bele.
Lehetne még hosszan sorolni a hátrányokat, reméljük, sikerült meggyőzni mindenkit a szuperautók hátrányairól – ha már saját magunk esetében nem jártunk sikerrel... mi ugyanis nagyon nagyon szeretnénk egy ilyen sportautót, annak minden hátrányával együtt.
Utolsó kommentek