Ismeretlen vizekre hajózik a Lexus, és ezt most tessék szó szerint érteni, a luxusautó-gyártó ugyanis története során először előállt egy sportjacht koncepciójával. Meg kell mondanunk, nem is néz ki rosszul.
Új fejezet nyílhat a közeljövőben a Lexus történetében, amennyiben tényleg megvalósul (és úgy tűnik, megvalósul) a Toyota elnök-vezérigazgatójának ötlete, és a cég beszáll a hajóépítésbe.
Akio Toyoda akkor csapott a homlokára, amikor éppen egy olyan jachton utazott, amit Toyota dízelmotor hajtott. Arra gondolt, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan nézne ki egy olyan luxusjacht, ami a Lexus dizájnelemeit viseli magán.
Márpedig ha egy vállalatvezető ilyesmin gondolkodik el, akkor jó eséllyel legalább egy koncepció megszületik, nem volt ez másként ebben az esetben sem, így aztán a Toyota megfelelő részlege és a Lexus tervezői neki is álltak a munkának.
A jachtot úgy tervezték meg, hogy nyolcan utazhassanak a fedélzeten, és még két ember elférjen a kapitányi ülés mellett. Ha már kapitány: neki két érintőképernyő áll a rendelkezésére, az egyik a kormánykeréken, s egy nagyobb felette.
Az utaskabinban légkondi, asztal, egy hatszemélyes szófa áll rendelkezésre, anyaghasználat terén pedig főleg bőrrel és fával dolgoztak a tervezők. Emellett hűtő, mosogató, tűzhely és egy zuhanyzós fürdőkabin is szolgálja a kényelmet.
Ez persze egyelőre csak koncepció, azt nem tudjuk, mennyire gondolja komolyan a dolgot a Lexus, de nem lennénk meglepődve, ha erősen fontolgatnák, hogy az Aston Martin és a Mercedes nyomdokaiba lépnek. Az érdeklődés szerintünk garantálható.
Utolsó kommentek