A Bentleyről általában egy nagy, kényelmes, nyugodt luxusautó jut az eszébe az embereknek (nem véletlenül, hiszen II. Erzsébet brit uralkodó is ilyennel jár – pontosabban ilyennel is), ám a gyárnak akadnak olyan fejlesztései, hogy az ember lélegzete eláll.
A 2017-es Bentley Continental Supersports például elég lazán nyomja, hiszen 3,4 másodperc alatt van álló helyzetből 100 km/órás sebességen, aminek a vége 336 km/óra.
Azért ezt érdemes emésztgetni egy kicsit, mert ez így azért állat a köbön. Méghozzá vad. Nem csoda, egy 700 lóerős erőmű dübörög a motorházban, és ezzel ez a gyár történetének legizmosabb autója.
Olyan nagy meglepetést mindenesetre nem jelentett a fejlesztés, amennyiben a Bentley egy ideje már belengette, hogy valami nagy dobásra készül, most azonban az is nyilvánvaló, hogy nem túlzott.
A Supersports könnyebb, mint bármelyik Continental GT, köszönhetően a szénszálas karosszériának, a könnyűsúlyú kerekeknek és a titánium kipufogórendszernek.
Mindezeknek (és még pár egyébnek) hála a Bentley nem kevesebb, mint 25 kilót faragott le az autó tömegéből, mindezt úgy, hogy sem a biztonság, sem a kényelem nem sérült.
„A Supersports név legendás a Bentleynél. Az 1920-as évek első Supersportsjaitól a 2009-es Continental Supersportsig, illetve a mostani újragondolásig bezárólag a név izgalmat, szenvedélyt jelent” – dicsérte a portékát (ebben az esetben speciel joggal) a cég elnök-vezérigazgatója, Wolfgang Dürheimer.
Utolsó kommentek