Egy jó és szép autó mindig felkelti az emberek érdeklődését, és mivel nagyon szubjektív dologról van szó, hiszen mindenkinek más tetszik, nehéz megmondani, melyik a legcsábítóbb márka. Most mégis megpróbálták.
Méghozzá egy francia biztosítótársaság végeztetett egy felmérést, melyben arról kérdezték a válaszadókat, mely márkákat találják a legcsábítóbbnak. A végeredmény nekünk kicsit meglepetést jelentett, hiszen a vert mezőnyben olyan luxusmárkák végeztek, mint a Ferrari, az Aston Martin, vagy éppen a Mercedes-Benz.
Méghozzá nem is kicsit lemaradva, hiszen a válaszadók 82 százaléka (!) a BMW-t nevezte meg kedvencének, ami különösen azért érdekes, mert ugye Franciaországban járunk.
Az igaz lehet, hogy nem a ruha teszi az embert, de az autó igenis sokat számít. A megkérdezett férfiak 74, a nők 67 százaléka vallotta be, hogy az autója alapján ítéli meg az ellenkező nem tagjait, igaz, a nők 88 százaléka azt is gyorsan hozzátette, hogy nem szeretik azokat a férfiakat, akik tuningolják az autójukat.
Ha már itt tartunk, a nők 76, a férfiak 64 százaléka állította, hogy szedte már föl az ellenkező nemből olyasvalaki, akinek menő kocsija volt, és ha ez még nem lenne elég, 76 százalék állította, hogy szexelt már autóban (ebben az esetben kicsit szkeptikusak vagyunk azért).
Utolsó kommentek