Nagynak éppen nem nagy, szépnek viszont szép (és igen, még a szexi kifejezést is megkockáztatjuk, amennyiben ez nem túlzás egy jacht esetében), ráadásul még katamarán is – mindez az Aquila 44, ami megér egy posztot.
Az Aquila egy viszonylag fiatal cég (2012-ben indult kínai-amerikai együttműködés keretében), ehhez képest elég jól megy nekik, és a Szingapúrban bemutatott új generációs 44-et elnézve ez nem csoda.
Ráadásul a tervezésnél kicsit megcsavarták a szokásos elrendezést, így a három kabin közül a tulajdonosi lakosztályt eltolták előre, a szalon elé és alá, így egészen kellemes méreteket kapott, amit nyilván mindenki értékelni tud, aki járt már ilyen kategóriájú hajón.
Mondjuk a lakosztály elhelyezése miatt változtatni kellett a szalon elrendezésén is, de a dolog úgy tűnik, működik (igaz, nekünk, mint kibicnek semmi sem drága…).
Az Aquilát egy 225 lóerős iker Volvo-Penta dízelmotor hajtja 17 csomós (ez nagyjából 31 km / óra) csúcssebességgel, de egy ilyen jachton ennyire nem fogunk sietni, mert minek.
Szóval az Aquila 44 egy érdekes, szexi katamarán, néhány újítással – egy próbát azért megérne!
(Fotó: aquilaboats.com)
Utolsó kommentek