A módosított (egyébként 200 ezer dollárba kerülő) Lamborghini Huracán egy gyro-stabilizált kamerarendszerrel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a kamera tartsa a lépést forgatás közben a leggyorsabb autókkal is.
Ebből a kamerakocsiból mindössze egyetlen egy van a világon, az Incline Dynamic Outlet csapat hozta létre, amelyik ilyen fejlett, gyro-stabilizált kameraplatformok létrehozásával, kölcsönzésével és működtetésével foglalkozik.
A csapat a Halálos fogás című Discovery dokurealityn dolgozva jött rá, hogy gyorsabb kamerakocsira van szükségük, mint amivel rendelkeznek.
„Mi történik, ha 725 kilós felszerelést teszel egy SUV-re és pályasebességgel próbálsz hajtani a világ leggyorsabb autóit filmezve? Egy kicsivel száz felett haladhatsz, ha szerencséd van” – meséli a társalapító, Nathan Garofalos.
Így aztán még a forgatás helyszínén, a 6,5 km hosszú szigeten elhatározták, hogy amikor hazaérnek következő kameraszettjüket egy Lamborghinire szerelik. És pontosan ezt is tették. Előtte Audi R8-ast és egyéb sportautót is teszteltek, de csak a Lamborghini Huracán vált be.
Az első lépés az volt, hogy az autó magasságát lecsökkentették, hogy megváltoztassák a gravitációs középpontját és azt, hogyan áramoljon a levegő keresztül rajta.
Hónapokig dolgoztak az átalakításon és elköltöttek rá 500 ezer dollárt. A 600 lóerős autó 5,2 literes V10-es motorral büszkélkedhet és a végsebessége 323 km/h, ezzel ez a leggyorsabb kamera a világon.
„Valaki felrakott egy kamerát egy Ferrarira, de az az autó 50 százalékkal lassabb a Huracánnál” - mondta Nathan Garofalos.
A Lamborghini legnagyobb előnye, hogy minden autónál gyorsabb, így olyan felvételek elkészítését is lehetővé teszi, ami más kamerakocsikkal nem lehetséges.
„Azért fontos, hogy más autóknál gyorsabbak legyünk a pályán, mert így a kamera megelőzheti az autókat. Arra senki sem kíváncsi, ha a kamera pont ugyanolyan gyorsan megy, mint a többi autó és azt a pályát is járja be. Ezzel az autóval eltérhetünk és vezethetünk is. Ezért van szükség rá” – indokolt az Incline Dynamic Outlet társalapítója.
Újjávarázsolt régi Porschék, de nem akármilyenek ám!
Utolsó kommentek