Rekordáron kelt el egy Cheetah (magyarul Gepárd) - azaz az egyik legritkább és éppen ezért legkeresettebb versenyautó. A Guernsey Aukciósháznál nem kevesebb, mint 718 750 dollárt (192 millió forintot) fizettek érte.
A Cheetah a General Motorst dicséri, a Ford ikonikus autójára, a Shelby Cobrára válaszul alkották meg. A versenyautót 1963 és 1966 között gyártották, ám mindössze 23 darab (egyesek szerint még ennyi sem) készült belőle.
Akár 23, akár nem, tényleg rendkívül kevés gördült le az aszfaltra, és még kevesebb maradt meg közülük. A Guernsey aukció szinte az egyetlen árverés, ahol időről időre a sok értékes és exkluzív autó között egy ilyen különlegesség is felbukkan.
A Cheetah nem csak azért híres, mert kevés készült belőle, hanem azért is, mert rekordot döntött. 1964-ben a Daytona Challenge Cup során döntött sebességrekordot: 215 mérföldes sebességgel, vagyis majdnem 347 km / órával repesztett.A most elárverezett Cheetah 1965 óta ugyanannak a tulajdonosnak a birtokában van.
„Elegáns mementója az autóversenyzés történelmének és gyönyörű, eredeti autó” - jellemezte a Ruth Engeneering and Racing, a versenyautók restaurálására specializálódott cég.
„A lehető legeredetibb, módosítatlan példány, minden javítást korszakpontos, tökéletes alkatrészekkel végeztek rajta” – dicsérték az autót, ami kétségkívül gyönyörű darab.
Nem csoda, hogy az új tulajdonos végül 718 750 dollárt (192 millió forintot) fizetett érte, amivel alaposan felülmúlta az eddigi 660 ezer dolláros (176 millió forintos) rekordot.
Nézd meg Ben Affleck 19 millió dolláros új házát!
(Fotó: guernseys.com)
Utolsó kommentek