Minden idők egyik legnagyobb filmsztárja nem csak az autókért rajongott, az órákat sem vetett meg. Most egy egészen különleges történettel rendelkező darabot árvereznek el.
Az elsősorban autó- és motorimádatáról közismert Steve McQueen nem vetette meg a minőséget az órák terén sem. Az a Rolex Submariner, amit New Yorkban árvereznek el, egészen biztos, hogy az övé volt, de van egy sok ezer dolláros kérdés.
A King of Cool 1960-ban vette az 5513-as referencia számú Rolex Submarinert, majd a 70-es években ajándékozta kaszkadőrének, Loren Janesnek, akivel 1958-tól dolgoztak együtt több, mint egytucat filmben.
A Thomas Crown-ügyben és a Szökésben is a kaszkadőre volt. Az óra hátlapjába ezt gravíroztatta: „Loren, a világ legjobb kaszkadőre. Steve”
Loren Janes megtartotta az órát, a 2016-os Los Angeles-i tűzvészt is túlélte, amelyben az egész háza odaveszett és felesége és lánya találták meg az órát a hamuban.
El is küldték szervizelni a Rolexhez, nem lehet tudni, hogy ekkor, vagy esetleg korábban az óralapot és az előlapját ki is cserélték. A becsült ára valahol 300 000 és 600 000 dollár (81-162 millió forint) között lesz az októberi aukción.
A sok tízezer dolláros kérdés az, hogy az elajándékozás előtt viselte-e Steve McQueen az órát, vagy sem. Sokan nem is tudták, hogy megvette, mert nagyon hasonlít a másik Rolexéhez, amit 2009-ben adtak el.
Ez az óra ugyanis az 5513-as Rolexhez tartozó óralappal jött ki a gyárból, de valamikor, egy szervizelésnél, 5512-esre cserélték. Egyetlen olyan fotó van McQueenről, amikor valószínűsíthetően ezt az órát viseli az eredeti óralappal. És ezen már súlyos dollárkötegek sorsa múlhat az aukción.
Ismerj meg öt rejtőzködő milliárdost!
(Fotó: phillips.com)
Utolsó kommentek