Egészen pontosan az egyiket, még pontosabban azt, amit 1994-ben, azaz a halála évében viselt a franciaországi Paul Ricard pályán zajló tesztelés során. Aki szeretne a relikvia új tulajdonosa lenni, annak jó mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.
Az 1994. május elsején, 34 éves korában tragikus balesetben elhunyt brazil Forma-1 legenda nevével sok mindent eladtak már nem kis pénzekért, például nem egy versenyautót.
A sisak azonban kicsit más, elsősorban azért, mert sokkal személyesebb tárgy. A most árverezésre kerülő darabot nem sokkal halála előtt, egy franciaországi tesztelésen viselte Ayrton Senna.
A brazil nemzeti színekre festett sisak 24 éve ugyanolyan állapotban van, még a szponzorok (Bell, Nacional, Rothman's) logói is láthatók rajta. Értékét nyilván csökkenti, hogy nem versenyen viselte, ugyanakkor az ára várhatóan így is az egeket verdesi majd.
Legalábbis az árverést bonyolító Bonhams szakértői 79 ezer és 110 ezer dollár (ez 22-30 millió forint) közé teszik a várható leütési árat. Aki érez magában hozzá erőt (és a pénztárcája nagyon húzza a zsebét), annak július 13-án lesz jelenése a Goodwood Festival of Speed aukción.
Milyen egy sportautó a levegőben? Hát ilyen...
Utolsó kommentek