Mindössze 19 szoba található a szállodában, de mindegyik garantáltan a tengerre néz – ezt kínálja a Guntu, egy luxushajón kialakított hotel.
Az úszó hotel a japán Szeto-beltengeren szállítja utasait, Oszakától 160 kilométerre nyugatra. A szállodát Horibe Jaszusi tervei alapján alakították ki, aki a rjokant, a tradicionális japán vendégházat vette mintaként. A fa uralja a letisztult, egyszerű belső tereket, melyek nyugalmat és a városi élettől való elválasztást közvetítenek.
„Boldog lennék, ha az utasok megtapasztalnák az idő luxusát – azt, hogy nem csinálnak semmit” - mondta a tervező.
A hajón 19 kabin található, mindegyik terasszal rendelkezik. Méretük 50 és 95 négyzetméter közötti. A pihenésről szauna és medence gondoskodik, az étlapon pedig természetesen a szusi a sztár, és mindenben lesik a vendégek kívánságait.
„Bármikor lehet enni, és addig maradnak, amíg csak szeretnének, sőt, a hozzávalókat is kiválogathatják” - tette hozzá a CNN-en Horibe Jaszusi.
A hajóút során több szigetet érintenek, és az utasok sok program közül választhatnak: kőbányát kereshetnek fel, halászhatnak és a helyi fesztiválok hangulatát is megtapasztalhatják.
Egy út három napig tart, egy szoba ára minden költséggel együtt 3780 dollártól kezdődik.
(Fotó: guntu.jp)
Utolsó kommentek