Rovaniemi egy kisváros Finnországban, ami a Mikulás otthonaként is ismert. A Lappföld fővárosa más miatt is érdemes figyelni: itt található a világ első teljesen elektromos hószánja.
Az eSled nevű járművel egyetlen töltéssel 16-24 kilométer tehető meg. Teljesen zajmentes és a környezetet sem szennyezi az elektromos hajtásnak köszönhetően, így ez a leginkább környezetbarát módja az északi fény megtekintésének is.
Rovaniemiben az Aurora eMotion nevű cégtől turisták is bérelhetnek elektromos szánokat kirándulásokhoz. A cég 2010-ben alakult, négy helyi mérnök fejlesztette ki a járgányokat majdnem tízéves munkával.
A cég részéről Olli Haavikko elmondta, hogy egy olyan területen, mint Lappföld, különösen fontos vigyázni a természet csendjére.
Az eSled tavaly már dizájndíjat is nyert. Azt egyelőre nem tudni, hogy elkezdik-e árulni is a járműveket.
(Fotó: visitrovaniemi.fi)
Utolsó kommentek