A milliárdos brit vállalkozó, Richard Branson ritkán nyúl mellé, érdemes arra figyelni, amit csinál. Most luxus hajóutak szervezésébe kezdett.
Csak felnőttek léphetnek a Virgin Voyages társaság hajójára, az impozáns Scarlet Ladyre, amely 2020-ban Miamiból indul útnak a karibi térségbe.
A hajón összesen 1430 kabin található, ezek közül 78 luxus, úgynevezett RockStar lakosztály, de még ezek között is lesznek fokozatok, a Megától a Massive-ig.
A téma nem véletlen, egyes szobákban gitárok, erősítők várják a hajóúton zenélni vágyókat, hogy rocksztároknak érezhessék magukat.
A lakosztályokban elegáns, márványborítású fürdőszobák találhatók, van olyan, amelyiknek a zuhanyzójából az óceánra lehet látni, és mindegyik lakosztályból elérhető a legfelső szinten található, Sir Richard Branson által inspirált lounge is.
A Scarlet Lady a társaság első hajója, 2021-ben és 2022-ben is érkezik majd egy újabb.Az óceánjáró 110 ezer tonnás, 278 méter hosszú és 38 méter széles. Összesen 2770 utas fér el rajta, a kiszolgálásukról pedig 1160 fős személyzet gondoskodik.
A hajón sportolási lehetőségek, tetováló és piercing szalon és több mint húszféle étterem vagy bár várja a vendégeket, köztük igazán különlegesek is. A környezetvédelmi szempontokat is komolyan veszik: nem lesznek a fedélzeten műanyag poharak, flakonok és szívószálak.
(Fotó: Virgin Voyages)
Utolsó kommentek