Mindössze 12 olyan palackkal létezik a The Macallan 1926 nevű whiskyből, amelynek címkéjét a híres pop-art művész, Peter Blake tervezte. Ezek közül egy üveg egy brit gyűjtő birtokában volt 1986 óta, most pedig árverésre bocsátja. A március 6-i aukción akár 700 ezer fontot is fizetnek az igazán különleges üveg nedűért.
A whisky hivatalosan 60 éves: 1926-ban főzték és mielőtt palackozták volna, egészen 1986-ig egy Spanyolországban vásárolt tölgyfahordóban tartották. Sokan csak a whiskyk Szent Gráljának nevezik.
A Bonhams aukciósház március 6-i árverésén lehet rá licitálni, szakértők szerint a 700 ezer fontot is elérheti az összeg, amelyért el fog kelni.
Ezzel még nem lesz rekorder: tavaly novemberben 1,2 millió fontot sem sajnáltak egy másik Macallanért, amelynek címkéjét Michael Dillon tervezte – ebből ez az egy létezik.
A 86 éves Peter Blake (bocsánat: Sir Peter Blake) nem akárki, talán elég csak annyit említenünk, hogy részben ő tervezte a könnyűzene történetének egyik leghíresebb albumborítóját a Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című lemezéhez, de ő álmodta meg a Band Aid Do They Know It's Christmas? Című kislemezének külső megjelenését és ő tervezte a Live Aid koncert plakátját is.
Nem csak a Peter Blake által tervezett címkék a híresek, szintén jó áron szoktak elkelni a Valerio Adami-féle Macallanok is, ezekből is csak 12 üveg van az egész világon.
Martin Green, a Bonhams whiskyszakértője szerint az ital sötét méz-aranyszínű, selymes és érezni benne egy zamatos száraz édességet.
A Macallan mellett több különleges, 40 és 50 éves whiskyre is lehet majd licitálni. A szakértő szerint az ital iránti kereslet egyre inkább nő, főleg a délkelet-ázsiai érdeklődők száma ugrott meg, akik befektetésnek tekintik a whiskyt.
Utolsó kommentek