Minden bizonnyal életre szóló élmény vár arra, akiben van elég kalandvágy (számláján pedig elég pénz) ahhoz, hogy a világ legészakibb részére kiránduljon anélkül, hogy a luxusból bármennyit is fel kellene adni.
A North Pole Igloos állt elő az északi-sarki luxusiglu ötletével. Az ötletgazda a Luxury Action alapítója és ügyvezetője, Janne Honkanen, aki abból kovácsolna üzletet, hogy nem akármilyen élménnyel ajándékozza meg az erre fogékonyakat az Északi-sarkon.
Az öt éjszakára fejenként 100 ezer dollárba (30 millió forintba) kerülő csomagban benne foglaltatik a repülőút Svalbard és a célállomás között (és feltételezzük, hogy vissza is…), illetve olyan luxusszolgáltatások, mint az iglulakosztály, egy kísérő („menedzser”) a helyszínen, egy túlélési útmutató és persze mindenre kiterjedő biztonsági rendszer.
Az igluknak egyébként üvegtetejük lesz, azaz bőven lehet majd gyönyörködni az égboltban.
„Azt akartam, hogy a valódi kényelemben lehessen megtapasztalni az Északi-sarkot a maga valójában azáltal, hogy a meghittséget elvisszük a szélsőséges körülmények közé” – mondta Janne Honkanen.
Mindenesetre akit érdekel a dolog jobb, ha készenlétben áll, mert a lehetőség jövőre indul és csak minden év áprilisában lesz elérhető.
(Dizájnterv: North Pole Igloos)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek