Még augusztus elején jött ki a hír, hogy Nick Jonas énekes, színész alig egy évvel azután, hogy megvette, eladta hollywoodi otthonát. A vevő kilétéről akkor nem szólt a fáma, most azonban kiderült, hogy az nem más, mint a tenisz (egyik) csodagyereke, Naomi Oszaka.
A Los Angeles-i 400 négyzetméteres, öt háló- és ugyanannyi fürdőszobás házat Nick Jonas tavaly 6,5 millió dollárért vette és most 6,9 millióért adta tovább. A 400 ezer dolláros különbség elsőre egész kellemes nyereségnek tűnik, ám ha figyelembe vesszük az ilyenkor befizetendő adókat és egyéb költségeket, akkor inkább veszteséggel kell számolni.
Az most derült ki, hogy a házat megvásárló titokzatos cég valójában kit takar. Nos, ő nem más, mint a 21 éves Naomi Oszaka, az ausztrál nyílt teniszbajnokság címvédője, aki tavaly emlékezetes mérkőzésen nyert a US Open döntőjében Serena Williamst, ezzel a tenisztörténelem első japán Grand Slam-győztese lett.
Az 1965-ben épült házat 2015-ben újította fel a Los Angeles éjszakai életéből ismert Jason Lev, aki a meglehetősen felejthető építményből egy minimalista, a századközép stílusát felidéző otthont varázsolt.
Ennek megfelelően a ház mentes a csillogástól és jórészt a villogástól is, általában véve is mentes a szélsőségektől, ami meglehetősen jót tesz neki. A mi ízlésünknek néhol kicsit talán sok a fa, de még abszolút tűréshatáron belül van.
A nappaliban a hematit kandalló ragadja meg a figyelmet, az egyik oldali fafelületet érdekesen ellenpontozza a másik oldali üvegfelület és nyitott tér.
Érdemes egy pillantást vetni a minimalista konyhára vagy a nappali mögött félig-meddig elrejtett könyvtárszobára a méretes könyvespolcokkal és a hatalmas lapostévére.
A központi hálószobában spára hajazó fürdőszoba is található, a panoráma sem akármilyen: kanyonra látunk belőle.
Az ingatlanhoz tartozik még két különálló, kétszintes vendégház. A nem túl nagy udvart sikerült jól kitalálni, a medence és a fából készült terasz is benyúlik a meredély fölé.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek