Akadnak a Star Wars-univerzumnak legendás figurái. Például egy olyan Boba Fett-figura, amiből a hetvenes évek végén csak néhány prototípust gyártott a Kenner játékgyár, de kereskedelmi forgalomba nem került. Na, most egy ilyet árvereznek el.
A Boba Fett olyannyira ikonikus figura, hogy pár hónapja nem kevesebb, mint 365 ezer dollárért (!!) árultak egyet, amire hagynánk egy kis időt, mert ugye ez nem kevesebb, mint 111 millió forint.
Mondjuk ennyit senki nem adott érte (van még remény…), de közel 113 ezer dollárt (34,4 millió forintot) már igen és az sem kevés, amivel ráadásul ez lett az első Star Wars-figura, ami átlépte a 100 ezer dolláros határt.
Na, ennyi felvezetés után jöhet a hír: a Hake aukciósház (ami az 1980-as évek óta árverez el Star Wars-játékokat) november 6-7-én áruba bocsátja ezt a bizonyos figurát, és a hozzáértők szerint szinte biztosan új rekord születik.
Nem is kicsi, mert úgy tartják, az új tulajdonosnak alighanem 200 ezer dollárnál is többet kell majd fizetnie érte.
Már csak azért is, mert a cég elnöke, Alex Winter szerint szemben a júliusban 113 ezer dollárért gazdát cserélő darabbal ezen sérülésmentes a festék és kevésbé elterjedt fegyvere van.
(Fotó: Hake’s)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek