A címet olvasva minket is többször a röhögőgörcs fogott el elsőre, azonban kicsit közelebbről megnézve a sztori hátterét (figyelembe véve az általános kínai nyomulást minden területen) az ötlet már korántsem olyan vicces.
Mégpedig két ok miatt. Az egyik, hogy a felettébb ambiciózus cég az a Hongqi (Vörös Zászló, mi más…), amely Mao óta gyártja a kínai állami vezetők által használt autókat. Igaz, ez a kezdetekben nyilván orosz másolatokat (GAZ és ZiL limuzinokat) jelentett.
A másik, a szándék komolyságát hangsúlyozó jel, hogy a projekthez leigazolták Giles Taylort, aki (meglepetés!) korábban a Rolls-Royce dizájncsapatát vezette. Pénz persze van rogyásig.
A vállalatban azért van annyi realitásérzék, hogy első körben a kínai gazdag fiatalokat célozza meg a növekvő patriotizmusra is építve.
„Bár imádják a Rolls-Royce-t, hiszem, hogy van kereslet a kínai luxustermékekre is” – bizakodott Giles Taylor, aki szerint eszük ágában sincs Rolls-Royce-klónt alkotni.
„Meg kell találnunk a kínai, innovatív és digitális módját az olyan új Hongqi gyártásának, amire a Rolls-Royce másolásának árnyéka sem vetül” – jelentette ki a szakember.
Árban sem mennek majd a Rolls-Royce alá, már csak azért sem, mert a dizájnernek az a filozófiája, hogy minden csúcskategóriás luxusautónak a saját egyedisége, innovációja alapján kell eladnia magát.
Azzal persze tisztában vannak, hogy rendkívül nehéz feladatot tűztek ki maguk elé, különösen külföldön jelent majd legyőzhetetlen akadályt a piac elhódítása a Rolls-Royce-tól.
Korábban mi is bemutattuk a gyár L5 névre keresztelt szedánját, ami ugyan a maga nemében egyedülálló darab (fogalmazzunk elegánsan: egyszerre van benne a múlt és a jelen), a 800 ezer dolláros ár viszont már három éve is odavert.
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek