A 78 méteres Carapace a tervekben úgy néz ki, mintha a legújabb James Bond-filmből érkezett volna. Pláne, ha azt is eláruljuk, hogy a jacht semmi perc alatt tengeralattjáróvá képes átalakulni.
A Carapace a 34 éves olasz tervező, Elena Nappi fejében fogant meg, jelenleg is építik Olaszországban és várhatóan 2021-ben teszik majd vízre. Megálmodója szerint 16 csomós sebességre lesz képes és a víz felszínén minden kényelmet nyújt majd, amit egy luxusjacht kínálhat.
Az igazi különlegesség (a forma mellett) az, hogy tengeralattjáróvá alakítható, ráadásul nem csak amolyan rövid kirándulást bír majd, hiszen maximum 300 méter mélyre merülve akár 10 napot is a víz alatt tud majd tölteni 13 csomós sebességgel haladva.
Tervezője szerint a Carapace tökéletes helyszíne lehet fontos találkozóknak vagy olyan megbeszéléseknek, melyek tökéletes titkosságot kívánnak meg.
A hajón VIP-szobák, közös szalon, spa, bár és fitneszterem is lesz. A hajót fejlesztő cég azt is hangsúlyozta, hogy a mozgásukban korlátozott vendégek számára is abszolút kényelmet biztosít.
Azt egyelőre nem tudjuk megmondani, mennyit kell majd kifizetnie leendő tulajdonosának a Carapacéért, de nem lennénk meglepve, ha a bőven a 100 (vagy akár több 100) millió dollárt verdesné az ára.
(Dizájnterv: Elena Nappi/Solent News)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek