A színésznő több mint két és fél éve próbálkozott eladni Hollywood Hillsen található ingatlanát, így aztán most jó alaposan körbenézhetünk a házban. Van is mit nézni!
Eva Longoria (akit a legtöbben alighanem a Született feleségek sorozatból ismernek) jó két és fél év után 8 millió 250 ezer dollárért tudott megszabadulni a 7 háló- és 9 fürdőszobás háztól.
A ma már inkább producerként (vagy producerként is) működő színésznő ráadásul masszív veszteséget is kénytelen volt elkönyvelni, hiszen a házat 2015-ben 11,4 millió dollárért vette.
A vevő személyéről nem tudni semmit, nem lennénk meglepve, ha egy másik híresség lenne, hiszen a környék egyébként is hemzseg tőlük, mást ne mondjunk Chris Evans, Justin Timberlake és Drew Carey is itt lakik.
A ház története megér egy pár szót, hiszen Eva Longoria előtt Tom Cruise tulajdonában állt, igaz, a világsztár egyetlen percig sem lakott a házban, a pletykák szerint az sem kizárt, hogy a Szcientológia Egyház egyfajta pihenője lehetett.
A biztonság mindenesetre adott, maga az ingatlan pedig leginkább egy toszkán villához hasonlít a keményfa padlóval, a velencei burkolatokkal, a három hálólakosztállyal, a minden elképzelhető csúcstechnológiával felszerelt konyhával.
A főépület mellett van egy vendégház is, éppenséggel a négy hálószobát és a szintén csúcskategóriás konyhát a legtöbben elfogadnánk elsőszámú otthonunknak is.
Az 1,2 hektáros birtokon emellett lagúnaszerű medence (fölötte egy fahíddal), melegház és az egész területet keresztül-kasul befutó köves ösvények. És akkor a kilátásról még nem is beszéltünk…
Érdekesség, hogy a vételárban benne foglaltatik az ingatlan átfogóbb átalakításának már kidolgozott és elfogadott terve, amit nem más, mint a neves építész, Mark Rios készített, ami a modernizálás mellett egy új medencét is tartalmaz.
(Fotó: thealtmanbrothers.com)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek