Mi legalábbis soha az életben nem jöttünk volna rá, milyen autót alakítottak át a Bring a Trailer mesterei, hogy ilyen dűnemenő legyen belőle. Mi több, még most is nehéz elhinni, pedig már tudjuk.
Az eredeti autót 2019-ben vette meg valaki, aztán alaposan nekiesett, eltávolítva a szénszálas karosszéria nagy részét, ezzel már eleve szinte a felismerhetetlenségig torzítva az autót.
A szív, azaz a 345 lóerős, 5,7 literes V8-as motor megmaradt, igaz, kissé átpozícionálták, hogy a hatsebességes manuális váltó megmaradhasson. Megkapta egy 2019-es Camro Z/28 kipufogóját és még jó pár nyalánkságot, hogy olyan legyen, mint újkorában.
Merthogy a képeken látható autó eredetileg egy 1999-es Chevrolet Corvette C5 volt, igaz, az eszméletlenségig lebontva, hogy aztán új motorháztetőt és egyéb paneleket kapjon jellemzően 6061-T6 alumíniumlemezből.
A káosz erősítése céljából került előre egy Jeep Wrangler Rubicon ütközője, Hella fényszórók, LED hátsó lámpák, a sofőr mögé pedig egy tűzoltókészülék – a miheztartás végett.
Nyilván le kellett cserélni a kerekeket is, jóval nagyobb és vastagabb off-road Firestone Destination MT2-k kerültek az eredeti helyére, ami nyilvánvalóan hatással van a sebességmérő jelezte adatokra is.
Az autóban 189 ezer km van, amiből pár százat már az átalakított járművel tettek meg. Az árat még nem mondtuk: nemrégiben 24 ezer dollárt (7,8 millió forintot) adott érte valaki.
(Fotó: bringatrailer.com)
A posztot a blog Facebook-oldalán kommentelhetitek.
Utolsó kommentek